Hírek, események, semmiségek, spontán impulzusok Bartuc Gabriella tolmácsolásában- mert nekünk jár a valóság

Ami az újságból kimarad

A disznó

Horváth Lajos festőművész kiállítása a veszprémi Csikász Galériában (október 25-ig)

2014. október 02. - Bartuc Gabriella

Kifejező szimbólumokból komponálja látomásait Horváth Lajos (1941) pápai születésű, Veszprémben élő autodidakta festőművész. Tragikus víziókat fest bibliai témákról, görög és római mitológiai alakokról. Titokzatos nők népesítik be legjobb vásznait, a jelképerdőket, a hallucináció univerzumait: Veronika, Atalanta, Vénusz. Félig élő, félig márvány szobor erősíti a szürreális hangulatot és a metafizikusok kedvenc tárgyai: tojás, holló, aranyalma. Mindez színpadias környezetben: nagy víz, felhők, vihar előtti fenyegető csend.

Horváth Lajos a modern ember, korunk emberének nyugtalanságát alkímiai allegóriák és középkori misztikumok díszletei közé helyezi akadémiai precízséggel, élethűen megrajzolt részletekkel. A mesterség, a rajz, a megörökítés ősi tudásának a megszállottja. De nem ettől más, mint a többiek, nem ettől lép ki a kórusból, hanem szerintem a munkái különös hangulata miatt. Melankólia, álomittasság – kozmikus áramszünet? – árad a képeiből. Valahol messze-messze ott van Isten, s az ő elérhetetlen teljességében kavarognak a dolgok, az eszmék, a világegyetem – de mintha kikapcsolták volna az áramot. S mintha éppen most, a szemünk láttára kezdenének szétszóródni a kultúra darabjai: a művészet, filozófia, tudomány. Holott összetartoznak, és később olykor-olykor egyesülnek is újra, gondoljunk csak Einstein térelméletének és a kubizmusnak, a pszichoanalízisnek és a szürrealizmusnak, a nukleáris pusztításnak és a kortárs festészetnek az összefüggéseire.

P1150525-001.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De hagyjuk a filozófiát, nézzük inkább a konkrétumot, a veszprémi kiállítás meglepetését, a melankolikus tónusok között felbukkanó brutálisan rózsaszín disznó – dísznő? – képét. A kurátor jó érzékkel éppen ezt az állatot emelte ki a plakátra. Annyira más, mint az opus többi festménye, akár egy új sorozat kezdetét is jelentheti. Benne a sok rózsaszín robbanásra készen, az alkotó iróniája belülről mozgatja az anyagot, növeszti és megnyilvánulásra készteti. Egy letisztult jel. Kit, mit ábrázol ez az ironikus festmény? A művész szerint József Attila verssoraiban keresendő az ihlet forrása:

 „Láttam a boldogságot én, lágy

 volt, szőke és másfél mázsa”. Nekem viszont, ahányszor csak ránézek, inkább

 Ady Harc a Nagyúrral című verse jut eszembe:

 „Megöl a disznófejű Nagyúr,

 Éreztem, megöl, ha hagyom,

 Vigyorgott rám és ült meredten:

 Az aranyon ült, az aranyon,

 Éreztem, megöl, ha hagyom.”

Mindenesetre a festő átkelt a Rubiconon. Alea iacta est. Ami megtörtént, azt többé nem lehet visszacsinálni. Szép nagy portrén megörökíttetett korunk hőse, ikonikus alakja a disznó. Mondhatom, nagy hatással volt rám. Mindjárt beleképzeltem alakokat, akik etikájuk, esztétikájuk, konvenciórendszerük alapján pont ilyen disznószerűek és azon vannak, hogy a maguk képére formálják át az egész világot, hiszen számukra az emberi értékrendszer alkalmazása fárasztó és felfoghatatlan, fölösleges macera. Amennyiben bántja őket ez a mondat, cáfoljanak meg. Értem én, hogy a disznóknak sem könnyű. Számtalan előítélettel kell megküzdeniük, kénytelenek bebizonyítani, hogy nem véletlenül nevezik őket disznónak. Például a Jelképtár szócikke szerint a disznó „kövérsége miatt keleten a bőség szimbólumaként is ismert, de általánosan a tudatlanság, érzékiség, sötét indulatok, a falánkság és a testiség megjelenítője. Mindez az állat sötétség lényegével, alvilági erejével kapcsolatos. (...) Tibetben a disznó az Öt Erős Méreg legsúlyosabbikának, a balgaságnak aszimbóluma.( ...) Jézus a megszállottakból egy sertéskondába űzi a gonoszt. A példabeszédbeli tékozló fiú által őrzött sertések pedig egyenesen a világ bűneit szimbolizálják. Ezért látni több ábrázoláson a megszemélyesített bűnöket, amint disznóháton lovagolnak.

Mindig az első a legnehezebb. De az első portré már elkészült. Horváth Lajos festészetében, melyben szerencsésen ötvöződnek Csontváry és Csernus, illetve Dali nevével fémjelzett hagyományok, egy új, nagy ciklust képzelünk el, korunk tipikus figurájáról, a disznóról. Meg kell festeni sok alakban, hiszen kínálja magát, elszabadult, gátlástalan röfögése az egekig hallatszik. Az ember zavartan nevetne rajta, de ez a nevetés egyre kétségbeesettebb.

P1150514.JPG

P1150512.JPG

P1150506.JPG

P1150496.JPG

P1150499.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bartucgabi.blog.hu/api/trackback/id/tr796753827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edit Domján 2014.10.06. 13:36:20

És mintha Chirico is hatott volna Horváth Lajosra.

Geza Lennert 2014.10.11. 18:02:20

Festőművész = befejezte a képzőművészti akadémiát, profi
Amatőr = nem fejezte be a képzőművészeti akadémiát, amatőr
Amatőr festőművész = fogalomzavar

Pl. Biszák László (szekszárdi) barátom KITŰNŐ festő, sok
FESTŐMŰVÉSZ megirígyelhetné magas színvonalú és
hoch profi munkáit, de eszébe se jutna festőművésznek nevezni
magát - eredeti, tanult szakmája szociális gondozó, a festő
szakmát egy festőművész mellett tanulta meg tíz év önszorgalommal,
a tehetség, fantázia, művészi hozzáállás pedig - egyéni tulajdonsága,
rálátás a világra, és nem kevés rutin.

A fotósokkal kapcsolatban is hasonló fogalomzavar van sok újságíró fejében,
gyakran fotóművésznek titulálnak (esetleg valóban nagyon jó fotókat készítő)
nem fotóművész fotogrfáfusokat.
Fotóművész = nemzeti fotóművész szövetségek (Magyarországon MFSZ) tagjai,
újabban fotóművészeti vagy rokon (fotót fő tantárgyként tanító művészeti)
akadémiát végzett profi művész, nemzetközi fotóművészeti szövetség által
hivatalosan elsimert fotóművész (AFIAP, EFIAP). A többiek lehetnek
jó fotográfusok, jeles fotográfusok, akár kiváló fotográfusok, ezek mind
szép ÉS VALÓS megnevezések. És nem leminősítőek, ellenkezőleg.

Ez mindkettő (festőművész, fotóművész) olyan KIÉRDEMELENDŐ rang, mint pl.
a SAKKNAGYMESTER. Azt se használjuk "jó sakkozó" szinonímájaként.

Elnézést, ezt már annyiszor elmondtam, de falra hányt borsó... Hátha itt mások
is elolvassák, akik ilyesmiről írnak.

Bartuc Gabriella 2014.10.14. 14:28:23

Géza, szerintem nem a diploma teszi a művészt, persze ezzel nem akarom kétségbe vonni a diploma jelentőségét. Ám láttam olyan diplomás festők munkáit, akiket én nem neveznék művésznek. Még ha hivatalosan azok is.

Tollas_Elefánt 2014.10.14. 17:57:01

@Geza Lennert: Nem volt időm utánanézni, de azt hiszem, Moldovától származik az alábbi kis párbeszéd:
- Honnan ismeri fel a zsenit?
- Felmutatja az írószövetségi tagsági igazolványát.
(Csak úgy eszembe jutott...) :)