Orpheusz és Euridiké dilemmái Oláh Horvát Sára rendezésében, Cocteau nyomán

Orpheusz és Euridiké az egyik legnyugtalanítóbb a legendák közül. Eredetileg, az ókori hitregében a halált is legyőző szerelemről szól, amikor feleségét elnyeli az alvilág, a költő érte megy, hogy visszahozza, ám Jean Cocteau, a 20 század egyik legnagyobb francia művésze átírta, megfilmesítette és így már inkább az alkotás gyötrelme, a költő halála illetve halhatatlansága, a hiúsága a történet témája. Illetve a művész, az alkotó ember harca a démonokkal. Különösképpen a saját démonaival.

(Fotó: http://www.kabocababszinhaz.hu/)

Oláh Horváth Sára veszprémi-fűzfői rendező hallgató a Cocteau-féle változatból indult ki, amikor a Kabóca bábszínház csapatával színre vitte a középiskolás korosztály számára magyar színpadon először. Tulajdonképpen jó kis szürrealista misztériumjátékot rendezett, Freudra tartozó álommal, tombolóan figuratív realizmussal és a végén sírhatunk vagy nevethetünk az egészen. Tébolyult maszkok karneválját látjuk, satanista hölgyek, csodatevő komédiásnők performanszát és akkor a neccharisnyát viselő beszélő ló barokk vízióját még nem is említettem. Öt különböző dolgon keresztül viszi be a darabba a mágiát: ló (erő), tükör (a művész múltja), rózsa (szépség), kulcs (titok) és kesztyű (nemesség, előkelőség). A szenvedély mellett mindent átható finom irónia is jellemzi a munkáját. Orpheusz egy kesztyű segítségével jár át a tükrön a túlvilágba vagy a saját múltjába, ám ott mintha a halál hercegnője, a kesztyű tulajdonosa jobban vonzaná, mint Euridiké, a halott feleség, akiért valójában átment a falon.

A halál és a halhatatlanság, az önimádat, a legszemélyesebb testi-lelki boldogság keresése az igazi témája ennek a drámának és kevésbé a szerelem. Talán mert Euridiké Orpheusszal éppúgy, mint nélküle, boldogtalan. Orpheusszal is ez a helyzet. Már nem Euridikénél keresi az ihletet. Az ihletet, ami elhagyta. A költő kínlódását jelzik a színpadot beborító, szétdobált, összegyűrt lapok, elvetélt verssorok. A szerelem megkeseredett. A szexus csak neurózis, halál-előleg? Az élet lényege pedig valami kibogozhatatlan zavar, aminek az elviselhetőségéhez azért valami jóság, egyszerűség és közvetlenség is kell?

Oláh Horváth Sára speciális témaválasztással veteti észre magát, vonzzák az emberi lélek mélyrétegei és tudja, hogy a színház misztérium. Korábbi rendezése, a Woyzeck is ilyen volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos hallgatója, Bocsárdi László tanítványa most építi ki a sajátos színpadi jelrendszerét, sajátos színpadi nyelvét, amivel majd vezetni tudja a színészeit. A szürreális képzelete már meg van hozzá. Kíváncsian várom a folytatást.