Pillangók nyári sütkérezése. Ez jutott eszembe, miközben néztem Mozart Cosi fan tutte című operáját Jiri Menzel rendezésében. Merthogy Dallos Zsuzsa elvitt az Operába, hogy megnézzük mit talált ki a világhírű rendező. Mondhatom, nem sokat, sőt, mit szépítsem: semmit. Mély megilletődéssel teljesen behódolt Mozart zenéjének. A nincs mit tenni belenyugvásával, egy melodikus sóhajjal a közönség is ugyanezt teszi. Hallgatjuk a zenét.
Képek: http://opera.hu/hu/COSI_FAN_TUTTE/galeria
Az örök titok Mozart zenéjében van, minek bármi mással elterelni a figyelmet a lényegről? Nem akarom ezzel az előadást leszólni, dehogy, mert végül is ilyen magasságokban már az is jelzésértékű, ha valaki lehidal valamitől. A rendezésért felvett tiszteletdíjat sem sajnálom Menzeltől, biztosan elvette már tőle máshol ezt az élet, most legalább törleszti. Mindenesetre ezúttal nem sokat dolgozott érte. Szinte sehol a kézjegye, a sajátos cseh humornak még a morzsáit sem látni. A rendező javára írható, hogy az operai cafrangoktól megtisztította a darabot. Csak úgy színházasdit játszanak a színházért, azaz Mozart zenéjéért. A nagyon fiatal énekesek (Celeng Mária/ Kolonits Klára, Balga Gabriella/Kálnay zsófia, Szigetvári Dávid /Tarjányi Tamás, Haja Zsolt/Nagy Zoltán) ebben a napsütötte falakra és lépcsökre lecsupaszított mediterrán díszletben (Zöldy Z. Gergely munkája) és ezekben a szép színes rokokó ruhákban (jelmeztervező: Zimula Sylvia Hanáková) tényleg olyanok, mint az ösztöneiknek engedelmeskedő szép állatkák. Derűsek és boldogok. Lenge Múzsák és szabad Apollók! Légiesek, szinte impresszionisztikusan törékenyek. Nem sokat lelkiznek, ellenben respektálják a test szemtelenkedő kívánkozásait és a fuvallatokat is nyilván. S ha emiatt támad is időnként némi riadalom, abból sem lesz gyászinduló. Egy kis félrelépés kimagyarázható. Nagyon modern volt ez az életfilozófia Mozart idejében, fordított Don Juan történet, amiben egy szkeptikus úr és egy mókamester szolgálólány segítségével bizonyítást nyer, nem csak a férfi, de a nő is ingatag. Mind ilyen. Azóta sem sokat változtak az embertípusok és jellemek. Legfeljebb tudjuk már, a szerelem kémiája alól nem vonhatja ki magát az ember. Lehet ez fenséges és komikus egyszerre általánossága vagy éppen állhatatossága révén, de így van. Messziről reflexrángatózás az egész?
Képek: http://opera.hu/hu/COSI_FAN_TUTTE/galeria
Apropó, reflex. Érdekes a jellemek egymásra tükrözése ebben az operában. Két lány, két fiú, testi-lelki jó barátok, szinte már ikrek. Amikor egymásra néznek, mintha önmagukat látnák, mégis fáj, amikor a lányok simán kicserélik őket. Nahát, a librettó ilyen egyszerű emberi dolgokról szól, van benne férfi, nő, szerelem, szépség, tánc, intrika és egy kis bocsánatos bűn. Mozart mindezt bájjal és derűvel, a zene időtlenségében elveszve, nagy-nagy részletezéssel adja elő. Minden szereplőnek megadatik a nagyária, amit a fiatal énekesek szépen teljesítenek is. A Magyar Állami Operaház zenekara profin játszik, csak úgy patakzik és gyöngyözik a szférák zenéje. Végtelen szövésű barokk borostyán. Szelíd humanizmus, csöndes úri idill. Égi romantika. Félálomban szól a fuvola. Nyugi van, isten táncol a világgal. Rá se ránts, hogy az élet sokszor érthetetlen.
Az előadás végén állva tapsolt a közönség, nem csak azért, mert megunták az ülést. Sok volt a külföldi a nézőtéren: osztrákok, angolok, olaszok, oroszok. A büfébe beszagolva konstatáltam, a kincstári kávéillat a régi, ilyent sehol másutt nem érezni, valamikor a Műcsarnok büféjében is ilyen volt emlékeim szerint. Persze vannak már Vylyan borok és reform szendvics, de az a régi mokka illat….
