Este nagy lakomát csaptunk Ottóval. Domján Gábor barátunk váratlanul meglepett bennünket egy nagy tál frissen szedett és precízen megtisztított gombával. Mint szobrász az anyagával, Gábor úgy bánik a gombákkal. Egyenként kézbe is vette mindegyik darabot, megszagoltatta velünk, valóban isteni illata van a vargányának és elmagyarázta, melyik micsoda. Őzláb, vargánya, csiperke.
Azt is tőle tanultam, hogy kb. másfél liter ecetes, sós, forrásban lévő vízben (kb. fél evőkanál ecet és egy kis só) kell főzni 2-3 percig a gombát és utána panírozni. Mennyei lett, kicsemegéztük a tálból a vargánya, meg az őzláb javát, csak reggel jutott eszembe, hogy le kellene fotózni. A képen így csak a „maradék” látszik, amit ma el kell fogyasztani. Nagy vendégség lesz.
Jó idők járnak a gombászokra, egyébként minden más elrohad a sok eső miatt. A mi kertünkben is siralmasan néz ki a néhány fürt szőlő, a madarak azért nem vetik meg. Nekiálltam rendbe tenni a tenyérnyi virágoskertem, négy évig, amióta reggel kilenctől este kilencig dolgoztam, nem volt rá időm. Elfoglalta a citromfű, a homoktövis sok apró kis hajtással és az erdei szamóca, ami nyilván húsz évvel ezelőtt az erdei páfrányok földjével érkezhetett. A páfrányok rég kiszáradtak, a szamóca boldogan kúszik kőre, ablakpárkányra, lépcsőkorlátra és terem is, istenien illatos apró bogyókat – főleg a csigáknak, de én is eszem.
Az ember, ha padlót fog, visszatér az anyaföldhöz. :) Porból lettél, porrá lész. Isa pur és homu vogymuk. Egy baj van a kertészkedéssel, hogy közben gondolkodom és az most nem jó. Ahogy szaggatom föl a szamócát, tépem ki a citromfüvet, az a kényszerképzetem támad, hogy őrült kertész módjára számukra, mármint a növények számára most én vagyok a sors keze. Ugyanazt csinálom velük, amit velünk is tettek, kitépem őket gyökerestől. A gyomokról nem is beszélve. Pedig milyen ügyes mimikrijük van, képesek pontosan leutánozni a növényt, ami mellett megjelennek. Vagy eleve ott nőnek, ahol hozzájuk hasonló kultúrát találnak. Ezt meg kell beszélnem Géczivel. :)
Szóval, mint tudjuk, minden mindennel összefügg. Ha nem rúgnak ki, nyugodtan tenyészhetne tovább a sok citromfű, meg erdei szamóca. Valamelyik reggel, még a kirúgásunk előtti nagy stresszben, amikor nem lehetett tudni, ki mire megy be a szerkesztőségbe, elfelejtettem megetetni a macskát, ami egész napos koplalást jelentett számára. Éhes lehetett piszkosul, mert felment a szántóföldekre egerészni, de megenni már nem volt gusztusa az áldozatát, egy kis szürke szőrcsomót, hanem letette a lábtörlőre szörnyű nyávogás közepette. Sajátos vérengző hang. Hát én azt a kisegeret nagyon sajnáltam, úgy éreztem, miattam küldte a macska az árnyékvilágba. Nevetséges érzelgősség? Biztos. Ugyanakkor azt is érzem, hogy vannak pillanatok, amikor az életem szétrobbanása miatti sokkban ölni tudnék. Na erről beszélgetnünk kell majd a lányommal, a házi pszichológusommal.